Nagyböjtben, húsvét titkának mélységeit és magasságait elemezte Janka Ferenc görögkatolikus parókus, KÉSZ-csoportunk lelki vezetője, a szegedi Gál Ferenc Egyetem rektorhelyettese a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban.
Udvarhelyi Olivér KÉSZ-elnök köszöntötte előadónkat, Szentmihályi Szabó Péter költőt idézve, aki Ferenc atyához hasonlóan bencés öregdiák volt. Megemlítette, hogy Ferenc atya vasárnapi elmélkedéseit hallgathattuk nagy lelki haszonnal a Vatikáni Rádióban három éven keresztül.
Előadónk nem tagadta meg az ikonfestés iránti elkötelezettségét sem, amikor mondanivalóját sűrűn illusztrálta klasszikus és modern ikonok bemutatásával, valamint költészet iránti mély érdeklődését magyar költők verseiből idézve.
Szent Pál efezusiakhoz írt levelének részletével kezdte elmélkedését, Sieger Köder svájci festő Lábmosás című festményével illusztrálva. A festmény hűen ábrázolja a Krisztus egész földi életére jellemző szolgáló szeretetet, az Úr és Mester példamutatását arra nézve, hogy mi, emberek hogyan szolgáljuk egymást szeretetben. A szolgálat nem meghunyászkodást jelent, hiszen fontos, hogy tudatában legyünk, mi, Isten gyermekei, a mennyország örökösei vagyunk. Mindnyájan küldetést kaptunk a keresztségben, amelyet szívesen és örömmel teljesíthetünk, hiszen Jézus példájából bátorságot és erőt meríthetünk.
Jálics Ferenc jezsuita szerzetes logikusan vázolta fel alapvető vágyaink dinamikáját. Gyarló emberek vagyunk, mindannyiunkban megtalálhatók az elemi emberi vágyak a birtoklás, a hatalom, a dicséret iránt. A keresztény ember, mint Isten gyermeke, lelki fejlődése során eljuthat az emberi kapcsolattól az istenkapcsolatig. A humánus emberi kapcsolatok akkor igazak, ha nem állandóan a saját akaratunkat akarjuk érvényesíteni, hanem azt keressük, amit a társunk szeretne, ha teret adunk neki. Istenkapcsolatunkban pedig az Úr akaratát keressük. Ha valóban megismerjük Isten akaratát, megbízunk Benne, hiszen tudjuk, hogy szeret minket, és azt akarja, hogy üdvözüljünk. Isten irgalmas szeretete jelenik meg Jézus életében és küldetésében.
A magasság és a mélység dinamikáját elemezve Ferenc atya hangsúlyozta a helyes mérték tartását. Ne vigyünk semmit túlzásba, de túl alacsonyan se tartsuk a szintet. Bármelyik szélsőség megbetegíthet.
Szóba került még a mai emberre jellemző, elköteleződéstől való félelem, ami a szabadság illúzióját keltheti bennünk, de végül kiderül, hogy sehová sem vezet. Így állandó keresésben, bizonytalanságban éljük le az életünket.
Ferenc atya filozófusok tanításával is alátámasztotta mondanivalóját. Például Karl-Heinz Menke szerint a hitnek gyógyító ereje van, ami a lelki egészséget is megőrzi. A hitünk Istenben megtanít arra, hogy Ő orvosolni tudja a múltat, és képes távlatokat nyitni a jövőre. Fontos emellett, hogy tudomásul vegyük, vannak korlátaink, és sokat jelent, ha képesek vagyunk javítani a hibáinkon.
Isten szenvedhet-e? – tette fel a kérdést előadónk. – Míg az ember esetében a szenvedést valaki más okozza, Isten mindenható, Őt senki sem kényszerítheti semmire. Ő szeretetből együttérez az emberrel, Nála ez sem a gyengeség, hanem éppen a nagyság és az erő megnyilvánulása.
Az ember kétféle módon viszonyulhat Istenhez a szenvedésben: egyesek Istent hibáztatják, és elfordulnak Tőle, mások éppen Nála találnak menedéket. Elsősorban az illető istenképétől függ a reakció. A szeretetből vállalt szenvedés az emberi kapcsolatokat is gyógyítja.
Jálics Ferenc jezsuita atya szerint helytelenül viszonyulunk a szenvedéshez, ha menekülünk előle, vagy ha benne ragadunk. A helyes válasz a szembenézés. Tóth Árpádot és Pilinszky Jánost idézve mutatott rá Ferenc atya a szenvedés pozitív gyümölcseire.
Kérdésekre válaszolva elárulta, hogy az ikonfestés szemlélődő imádság, ami valójában Isten szerető jelenlétébe való helyezkedés. Összekapcsolódik benne a szemlélődés és az alkotás.
Demény Anna
